Egy érdekes verzió szerint Évát teremtette az Úr előbb, abból a megfontolásból, hogy hátha a teremtménye nem fog unatkozni, mint a „Teremtő”.

Éva üldögél a az almafa alatt, mivel csak egyedül volt, néha csak az Úrral tudott értekezni. Figyelmezteti az Úr: -Éva te ne légy olyan mohó, becsüld meg az almafa terméseit, osztd be és légy türelemmel, mire elfogy az utolsó alma, megteremtem neked a Férfit! Mi az a férfi, gondolkodott Éva, vajon ehető? –finomabb mint az alma?, - elűzi e az unalmamat?

Telnek a napok, Éva már unalmában is almát eszik, mindig csak a legszebbeket szakítja le. Rohamosan fogynak az almák a fa nem képes újratermelni, gyümölcseit. De Éva nem törődik az almákkal, már passzióból is eszi, sőt, beleharap, eldobja, belé is rúg. Egy nap rosszallóan megszólal az Úr! Éva! – te mit teszel, ha elfogy az alma, miért nem fogyasztod a rondábbakat is? Hagyod elrothadni őket? Éva nevet és tovább eszegeti a szebbnél szebb almákat, csak a legszebbeket. Telnek a napok, s az ama fogytán, már csak egy alma maradt, egy ronda fonnyadt, amelyik már reggelre le is pottyant a fáról. Éva nézegeti, nem fűlik hozzá a foga, eltelik egy nap, mérgelődik, de az Úr meg se szólal. Éva egyre éhesebb, kerülgeti az utolsó almát, dacból alszik egyet rá. Másnapra még éhesebb lett, kezébe veszi az almát, nézegeti, s egyre jobban tetszik neki. Végül beleharap, meglepően zamatosnak találja a belül egészséges almát. Mivel csak egy almája volt, most jobban ügyelt rá, lassan ízlelgette, kóstolgatta, eszegette, mígnem már csak a torzsálya maradt. De mivel éhes volt, hát azt is tovább ette, eddig soha sem figyelt fel, hogy az almának is van magja. Kíváncsiságból abba is beleharapott, furcsa kesernyés-édeskés különleges ízet észlelt. Kellemes jóllakottság és elégedettség öntötte el. Eszébe jutott az úr ígérete, hogy társat teremt neki.

De a társ sehol, az Úr már nem szólt többé.

Így Éva elbúcsúzott az életet adó fától, és útnak indult, hogy megkeresse az őt védelmező Férfit!