Csillagfényes égbolton

lassan dereng már,

a látóhatár távoli szélén

felcsillan egy fénysugár.

Gondolatim hozzád szállnak

s egyre közelebb visznek

ha  fénysugárra felülnék

gyorsan röpülnék feléd.

De eltűnik a sugárnyaláb

a fényhídam már odalett

s nem tudok utazni már.

A fény kibomlik mint egy

legyező, s ráterül a rétre,

már sugárözönben fürdök

mely mégsem pótol Téged.

Az árnyékok változnak

mint életem lepergett foltjai

melyben felragyogsz Te,

mint holdkelte sugarai.

A nagy korong feljebb kúszik,

fénybe borítja e sejtelmes tájat

ragyogásával egyre jobban

gerjeszti hozzád fűzött vágyat.

Holdkorongban megjelensz

mint egy távoli tünemény,

arcocskád szépsége előjön

vágyakozással teli képpel.

Csak nézlek s bámullak

mint szerelemes holdkóros

tekintetem sugárútján

felfedi  könnyeid fájdalmát.

Csókjaimmal itatnám fel

amíg letisztúl az arcod

szívcskédet melengetném,

hogy sokszor magányodban

megvívhasd nehéz harcod.

Átölellek, máris velem vagy

Angyalkákat küldök feléd,

Hogy tudd meg és érezd

Én megmaradok Néked!

     .                                    Pitakor