lélekvándor

"Kezet csak megfogni szabad, Elveszíteni vétek, Ellökni átok. Egymásba simuló kezek tartják össze az Eget s a Világot." -Albert Camus-

 
M E N Ű
 
Imáim
 
V E R S E I M
 
ÓDÁIM
 
Irományaim
 
Fontos irományok
 
LÉLEKKRISTÁLY
 
CSAKRASZIKLÁK
 
Szeretfürdőben
 
Átvett irományok
 
Barátaim versei
 
Hazafias
 
Magyarságtudat
 
Egészségünkért
 
HÁLA KISÉRLET

 A hála kisérlet

Mi lenne, ha azt feltételeznénk, hogy bármi, amit az Univerzum az utunkba küld, minden mindig jó és hasznos számunkra… még akkor is, ha eleinte nem  így láttuk? Ez azt jelentené, hogy bármi történik is velünk napközben, minden pozitív lenne, még akkor is, ha eredendően negatív reakciót váltott ki belőlünk, vagy eredetileg mint “rosszat” értelmeztünk.


Ez az újfajta értelmezés villámgyorsan megváltoztatná a rezgésünket! Igaz, sokan közülünk rutinszerűen arra számítunk, hogy rossz dolgok történnek velünk, és amikor ez a hitünk beteljesedik, akkor a reakció: “Ugye megmondtam…ez tipikus, velem mindig ez történik!”..vagy …”Tudtam, hogy úgysem fog sikerülni!”..vagy..”Mindig ugyanaz, ez sosem fog megváltozni!”….
Ha viszont az lenne a hozzáállásunk, hogy minden, ami történik, kivétel nélkül mindig pozitív, és valamilyen különleges lehetőséget rejt, akkor szinte egész nap a hála érzését élhetnénk át azzal, hogy szüntelenül azt mondanánk, éreznénk, hogy..”Köszönöm Univerzum, hogy…”. Mit gondolsz, mi történne a rezgésszinteddel, ha egész nap, szüntelenül ez a “Köszönöm Univerzum!” rezegne Benned?

Azt hiszem, ezt csak akkor fogjuk megtudni, ha egy kísérletet teszünk. A következő a javaslatom: (nem mondom azt, hogy könnyű lesz, mindössze felhívom a figyelmedet erre a lehetőségre, és buzgón ajánlom, hogy használd azt ki….)
A következő 24 órára (bármikor kezdhetsz, amikor számodra megfelelő) határozd el, hogy minden, az életedben bekövetkező eseményt/tapasztalatot, minden személyes interakciót, telefonhívást, email-t, személyes, vagy üzleti találkozót úgy tekintesz, mint egy varázslatos lehetőséget, egy csodát, egy gyönyörű ajándékot, még akkor is, ha esetleg úgy érzékeled, hogy a csomagolópapír meglehetősen hitvány…
Óránként többször is, egy-egy rövid időszak elteltével, vagy minden interakció után; állj meg egy pillanatra, és mond ezt átéléssel: “Köszönöm, Univerzum, hogy elhoztad ezt a …. az életembe.” Izgatottan és örömmel várom azt a pillanatot, amikor megértem végre, és képes vagyok felismerni, hogy miért pozitív számomra ez az élmény!”
Persze szinte hallom, ahogy mondod: “Igen, de…” Mi is volt az első reakciód?
- Igen, de az olyan  snassz?….
- Igen, de ez annyira természetellenes!
- Igen, de valójában a rossz dolgok azok, amelyek mindennaposak!  Miért kéne akkor hálásnak lenni ezekért?
- Még azokon a napokon sem érzem hálásnak magam, amikor valóban valami jó dolog történik..tehát igazán nincs értelme erőlködni.
- Igazán nem látom be, hogy mi értelme ennek?
Mindez teljesen rendjénvaló, bármi is a reakciód. Végül is nem kötelező elfogadni ezt a kihívást!
Teljesen rajtad áll, hogy végigcsinálod-e ezt a kísérletet!
Hogy mi a célja a kísérletnek? Végső soron az, hogy megemelje a rezgésedet és ezáltal hozzásegítsen ahhoz, hogy gyorsan és direct módon magadhoz vonzd a bőséget és  a gazdagságot! Ez a végső cél és eredmény, mely a következő módokon valósul meg!

Ez a kísérlet….

-felrázza azokat a régi energiamintákat az energiarendszeredben, melyek többnyire a tudatalattiban tárolva automatikusan működnek és formálják életedet
-hozzáállásodat tudatosan egy pesszimista szemszögből az optimista szemlélet felé tereli
-megemeli a rezgészintedet
-tudatosítja Benned, és kialakítja azt a szokást, hogy köszönetet mondj mindenért, ami ér az életben
-arra késztet, hogy újra és -újra fontolóra vedd azt a lehetőséget, hogy MINDEN az életedben bekövetkező esemény mindig jó, és a javadat szolgálja! Még akkor is, ha ez eleinte nem magától értetődő.
-azt az üzenetet küldöd az Univerzum felé, hogy érdeklődéssel fordulsz olyan dolgok felé, melyekben örömödet leled, és ezekből a dolgokból még többet szeretnél kapni.
Az én egyik kedvenc kifejezésem, ami nemegyszer kisegített engem is abban, hogy leállítsam eredendően negatív és olykor elhamarkodott reakciómat egy-egy nem-szeretem szituációban, a következő:
“Ennél jóval több fog feltárulni… És az a hitem, és tapasztalatom, hogy minden helyzetben mindig van valami előre nem látott körülmény, ami csak később jut tudomásunkra….”
Adok itt néhány további példát és kifejezést, melyek megkönnyithetik számodra azt, hogy végigicsináld ezt a kísérletet még akkor is, ha eredendően esetleg semmi kedved sem volt ehhez!
“ Hmm, valami olyan történt, ami rendkívül kellemetlennek tűnik, de lehet, hogy még nem tudok mindent erről az energiáról….tehát elképzelhető, hogy minden látszat ellenére megiscsak valami jó sül ki belőle! ..Köszönöm Univerzum!”

“Milyen érdekes, megint egy rendkívül idegesítő egyén keresztezte az utamat… Lehetséges, hogy van ennek valami mélyebb oka, amit egyelőre még nem vettem észre? Hajlandó vagyok felfüggeszteni ítélkezésemet és reakcióimat mindaddig, míg több információval nem rendelkezem! Köszönöm Univerzum!”
“Érdekes…az ügy nem úgy alakult, ahogy terveztem, és emiatt ideges vagyok, és csalódott…Vajon hogy változtathatnék ezen? Talán először kopogtatok, és aztán megköszönöm az Univerzumnak, hogy elküldte nekem ezt a valamit, ami (bízom benne), a végén hasznomra válik majd! Köszönöm Univerzum!”
Amikor őszintén értékeled és megbecsülöd mindazt, ami már MOST jelen van az életedben, akkor az Univerzum drámai módon új szintre emeli energetikai támogatását.
Tehát, mi akadályozhat meg abban, hogy mindenért hálás köszönetet mondj, ami csak megjelenik az életedben?!
Talán…
-az a rossz szokásod, hogy mindig a legrosszabbra számítasz..
-megrögzött cinikus gondolkozás..
-ragaszkodás ahhoz, hogy mind az emberektől, mind az élettől csak rosszat lehet várni
-biztonságosabbnak érzed azt, ha semmi jóra sem számítasz…így nem érhet csalódás..
De még ha úgy érzed is, hogy “megvan minden okod arra, hogy szkeptikus légy, és ne próbáld ki ezt a kísérletet, csakazértis próbáld ki! Ha másért nem, próbáld ki mulatságból, azért, hogy lásd, vajon képes vagy-e megváltoztatni a rezgésszintedet? Vagy csak azért, hogy kipróbáld, milyen gyorsan tudod megváltoztatni a rezgésszintedet..vagy egyszerűen csak azért, mert olyan pofon-egyszerű!
“Köszönöm Univerzum  mindazt, amit a az utamba küldesz..tudom, hogy később többet tudok majd ezekről a kihívásokról, amelyeket most még esetleg nem értek.”
Tehát bármennyire “rossznak” vagy “jónak” tűnik is valami számodra ma/ezen a héten..stb. - egyszerűen feltételezd minden esetben azt, hogy a tapasztalat alapvetően jó, és csodálatos eredményeket hoz majd, és bár jelenleg talán kellemetlennek, vagy rossznak hat, hamarosan megérted és felismered majd, hogy mi volt a szerepe és helye az életedben.
Amint szilárdan elhatároztad, hogy minden tapasztalatodért (bármilyen is legyen az)  köszönetet mondasz az Univerzumnak, máris jelentékenyen megemelted a rezgésszintedet! Hiszen számtalanszor mondtam már - és bizonyára más Vonzás Törvénye tanítóktól is hallottad már, hogy az egész Világmindenség, minden, ami csak létezik, minden csupán energia!
Ahogy a nap folyamán egyre-másra őszintén kifejezed a háládat, lehetővé teszed az Univerzum számára, hogy bőséget és gazdagságot áramoltasson az életedbe!
Emlékszel? A Vonzás Törvénye szerint olyan dolgok és események manifesztálódnak az életedben, melyek az általad kibocsátott rezgések szintjén léteznek…tehát mondj köszönetet! Rezegj a hála rezgésszintjén!
Segítségképpen itt van egy kopogtató forgatókönyv, mely feloldhatja benned az ellenállást a napi hála gyakorlásával szemben. Ne feledd: ahogy a rezgésed változik, úgy változik az életed!
EFT Alapállítás erre a témára:
Míg a Karate kézélen kopogtatsz (bármelyik kézen), ismételd hangosan a következő mondatokat (vagy változtass rajtuk tetszés szerint, hogy a Te helyzetedhez jobban alkalmazkodjanak).
“Bár nem vagyok képes hálásnak érezni magam mindazért, ami rosszul sült el ma, mégis azt választom, hogy elfogadom magam úgy, ahogy vagyok. “
“Bár semmi kedvem bárkinek, bármit is megköszönni, elfogadom magam, és elfogadom azt is, ahogy érzek. Elfogadom minden érzésemet.”
“Bár nem könnyű mindenért hálásnak lenni, mégis elfogadom magam minden érzésemmel együtt.”
Megadtam, hogy mely meridián pontokon kopogtatva ismételd az alábbi emlékeztető mondatokat. A pozitív kört - ha szükségét érzed - többször is megismételheted.
A probléma oldását célzó emlékeztető mondatok:
Szemöldök: “Jelenleg egyáltalán nem érzem hálásnak magam.”
Szemsarok: “Csak jó dolgokért vagyok képes hálát érezni.”
Szem alatt: “Nem vagyok biztos abban, hogy kész vagyok megváltoztatni a szemléletemet.”
Orr alatt: “Nem tudok hálát érezni olyan dolgok miatt, amelyek szerintem rosszul sültek el.”
Állpont: “Lehet, hogy ahhoz van kedvem éppen, hogy feldúlt és dühös legyek.”
Kulcscsont: “Igenis minden jogom megvan ahhoz, hogy feldúlt és dühös legyek! Minden okom megvan arra, hogy feldúlt és dühös legyek!”
Kar alatt: “Miért kéne mindenért hálásnak lennem?”
Fejtető: “Elég nehéz épp csak végigicsinálni ezt a napot.”
És most a megoldást célzó mondatok:
Szemöldök: “Mi lenne, ha megpróbálkoznék ezzel a kísérlettel?”
Szemsarok: “Csak egy napról van szó - bármire elkötelezhetem magam ilyen rövid időre!”
Szem alatt: “Igenis, megpróbálkozhatam azzal, hogy mindenért köszönetet mondok az Univerzumnak!”
Orr alatt: “Igenis, hálás akarok lenni mindenért, ami történik az életemben.”
Állpont: “Milyen jó érzés hálásnak lenni - szeretem átélni a hála érzését még akkor is, ha olyasmi történt, ami látszólag rossz!”
Kulcscsont: “Értékelem és nagyra becsülöm az Univerzum nekem küldött üzeneteit.”
Kar alatt: “Annyira jó érzés hinni és tudni, hogy az Univerzum mindig gondoskodik rólam és vigyáz rám.”
Fejtető: “Milyen jó, hogy mindenért hálás vagyok, ami ma történt és történik!”
Még magasabbra emelheted a rezgésszintedet, amint a következő pozitív megerősítéseket ismétled, míg tetszés szerint kopogtatsz a meridián pontokon:
“Köszönöm Univerzum, hogy segítesz nekem abban, hogy őszintén hálásnak érezhessem magam mindenért, amit az utamba küldesz ma!”
“Köszönöm Univerzum, hogy megengeded nekem, hogy egész nap a hála érzését élhessem meg.”
“Köszönöm Univerzum, hogy segítesz nekem abban, hogy bármilyen meglepő esemény következik is be az életemben, én mindig hálásnak érezhessem magam.”
Kopogtass egyre, és élvezettel figyeld, ahogy a Vonzás Törvénye egyre több olyan dolgot hoz el hozzád, amire vágysz!

 
EGÉSZSÉG BLOG
Friss bejegyzések
2024.05.10. 00:00
2019.03.15. 00:00
2019.02.18. 00:00
Friss hozzászólások
 
Tanúlságos
 
Zenés klippek
 
Meditáció
 
Kristálytitkok
 
Linkek
 
KÉPTÁR
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírlevél
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Számláló
Indulás: 2007-08-19
 
Háttérzene
 

 - S Z E R E T E T - K Ö S Z Ö N E T - H Á L A  tartja egyben az Univerzumot (még)


HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77    *****    Augusztus 26-án Kutyák Világnapja! Gyertek a Mesetárba, és ünnepeljétek kutyás színezõkkel! Vau-vau!